„Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz: „Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik. Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani. Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk bojtjait; a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.” „De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.”
(Mt 23, 1-12)
Szeretett Testvérek!
Nem tagadom, kicsit önfejű vagyok, szeretem a magam útját járni. Iskolás koromban is voltak olyan dolgok, amire nagyon nehezen lehetett rávenni. Az egyik ilyen – a múlt héten emlegetett latin nyelv rejtelmein kívül – sarkalatos, örök probléma a kötelező olvasmányok elolvasása. Ám, volt néhány mű, aminek bizony rákaptam az ízére. Az egyik ilyen könyv Voltaire-nek a Candide, avagy az optimizmus című kaland regénye, s egyben filozófiai gúnyirata volt. A gondolkodó ateisták, így Voltaire véleményére érdemes odafigyelni. Könnyen lehet, hogy olyasmikre világítanak rá, amelyeket tán mi észre sem veszünk. Voltaire ebben a művében bizony görbe tükröt mutat kora társadalmának és kora egyházának. Emlékszem volt egy igen hosszú nevű szereplő is a könyvben, egy bizonyos Don Fernando d'Ibarra y Figueroa y Mascarenes y Lampourdos y Souza y Alejandro, aki Buenos Aires kormányzója volt, s jó spanyol nemesi szokás szerint nevében szerepelt az összes uradalom és titulus is. De találkozik Candide, a főhős képmutató jezsuitával, korrupt hivatalnokokkal, büszke, „kivagyi” főurakkal, s mindenféle korabeli érdekes alakkal. Mintha a mai világról írna, pedig több mint 250 éves műről van szó... Nincs új a nap alatt, mintha Voltaire Jézus szavainak parafrázisát, újraértelmezését tálalná egy regény lapjain...
Jézus szavai figyelmeztetnek minket, hogy, a Isten Törvényét be kell tartani...
- ...de nem képmutató módon
- ...de nem feltűnési vágyból
- ...de nem rangszerzésért
- ...hanem, mert az Úréi vagyunk
Jézus azonban nem csak a külvilághoz szól, hanem a gyülekezethez is, hiszen ezek közöttünk is megjelenhetnek, s bizony meg tudják mérgezni az egész közösséget.
A Törvényt be kell tartani, de nem képmutató módon. Fogalom, mi is használjuk a „farizeusi” jelzőt a képmutatásra. Jézusnak sokszor volt vitája a farizeusokkal, akik egy zsidó párt tagjai voltak abban az időben. Ők igyekeztek a lehető legkegyesebb, a lehető legjobban Istennek tetsző életet élni. Szigorúan megtartották a mózesi törvényeket. Sőt, hogy biztosan ne szegjenek meg egyetlen egyet sem, ezért egy 617 előírásból álló Tóra-kerítést írtak. Minden előírásnak, minden rendelkezésnek igyekeztek jobban és jobban megfelelni, mint a többi ember. Ahogyan hallhattuk is: vastagabb imaszíjakat, és nagyobb bojtokat hordtak, köztiszteletben álltak. A baj az volt, hogy másoktól is elvárták, hogy olyan módon tartsák meg a Törvényt, ahogyan ők. Amíg azonban az egyszerűbb népek lelkiismeretét terhelték, ők maguk megtalálták a kiskapukat, s bizony ezeket ki is használták. Egy példa: szombat napon nem lehet dolgozni, hiszen azon a napon pihent meg az ÚR is, ezért csak annyi munkát lehet végezni, amennyi gyakorlatilag a létfenntartáshoz elegendő. De mondjuk egy vizes vödörrel már nem lehet átlépni a küszöböt. Mi tehát a teendő? Mielőtt átlépnénk a küszöböt megállunk, az ajtón belülre tesszük a vödröt, elengedjük, s átlépünk a küszöbön, bent a házban fölvesszük a vödröt, s vihetjük is tovább. Így aztán pontosan látták, hogy ki?-miben?-hol? mulasztott, a saját ügyükben pedig megfelelően tudtak ügyeskedni. Ismerjük Jézus mondását a Hegyi beszédből: „vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.” (Mt 7, 5)
A mi életünkre is igaz, amit Sámuelnek mondott az Úr, amikor Isai fiai között kereste Izrael királyát, és végül a fiatal Dávidra került a sor: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16, 7b) Istent nem lehet becsapni semmilyen alakítással: pontosan tudja mi van legbelül. A Törvénnyel szemben pedig nem véd meg az, amit mi tudunk letenni. Csakis az, amit Isten kegyelmébe bízva adunk át.
A Törvényt be kell tartani, de nem feltűnési vágyból. Nem attól lesz valaki jobb hívő, ha mindent látványosan csinál. Látványosan imádkozik, látványosan böjtöl, és sorolhatnánk. Jézus itt is, és sokszor szólt ennek a viselkedésnek a hamisságáról.
Nagyon szép példázata Jézusnak a farizeusról és a vámszedőről: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18, 10-14)
Bennünket is hányszor környékez meg a Kísértő azzal, hogy „kelts feltűnést!” „keresd a nagy nyilvánosságot!” Hány élet ment tönkre abba, hogy hajszolta a reflektor fényt! S amikor már érdektelenné vált a közönség számára, akkor jött az idegösszeomlás, vagy rosszabb esetben a halálba menekülés. S a Gonosznak ez a célja, hogy égj el, semmisülj meg.
Keresztyének, kegyes emberek között ez kiválóan működik a Törvénnyel. Nem véletlenül írja Pál: „a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2Kor 3, 6b) Az ifjú Luther is majdnem beleőrült abba, hogy nem tud az Istennek eléggé jót tenni. S ahogyan ott vergődött, szinte gyűlölve az Istent, egyszer csak megvilágosodott számára az Úr kegyelme: „Az igaz ember hitből fog élni” (Róm 1, 18)
A Törvényt be kell tartani, de nem rangszerzésért. Isten országában lenni nem rang kérdés, hanem szolgálat! Jézus tanítványai is beleestek ebbe a hibába, amikor azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb a Mennyek országában. Akkor Jézus odahívott egy gyermeket és ezt mondta: „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.” (Lk 9, 48)
Nem egy helyen lehet sajnos hallani, hogy bizonyos gyülekezeti tagok, akik valamilyen feladatot ellátnak, elkezdik azt rangként felfogni. A tisztségük, vagy feladatuk mintegy jogalapot adnak arra, hogy a másik gyülekezeti tagot kioktassa, sőt néhol, lenézze. Pedig Jézus szava egyértelmű: „Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Mt 23, 8-11)
Azzal, hogy azt tesszük, amit az Úr ránk bíz, nem teszünk mást, mint ami a dolgunk volna, ahogyan az egy Istent félő emberhez illik. Jézus mondja: „Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” (LK 17,10)
A Törvényt be kell tartani, mert az Úréi vagyunk. Itt van azonban a jó hír! Különben nem volna más a keresztyén élete, mint egyfajta önkéntes rabszolgasors, alávetve egy több ezer éves törvénynek. Ám Isten akarata a Törvényben eredetileg kicsit másabb volt, mint, ahogyan azt mi ma használjuk. Eredeti nyelvhez hűen a Tízparancsolat így kezdődne: „Én vagy az Úr a Te Istened ezért, nem lesz más istened, nem fogod hiába szádra venni az Én nevemet, meg fogod szentelni az ünnepnapot...” és így tovább, mert Ő féltőn szerető Isten: „a megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el” (Ézs 42, 3).
Mert Jézusért hívhatjuk a Teremtő Urat a mi Atyánknak! Nem kell többnek látszódni, nem kell elismerést hajszolni, nem kell látványosan jobbnak, többnek, szebbnek látszani! Valójában csak egyetlen egy valami kell: hinni Jézusban, mint Urunkban és Megváltónkban, mesterünkben és gyógyítónkban.
Mert Jézusért hívhatjuk a Teremtő Urat a mi Atyánknak! Nem kell többnek látszódni, nem kell elismerést hajszolni, nem kell látványosan jobbnak, többnek, szebbnek látszani! Valójában csak egyetlen egy valami kell: hinni Jézusban, mint Urunkban és Megváltónkban, mesterünkben és gyógyítónkban.
Ámen
Képmutat-ó-méter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése